KG_Valencia (-1 és 0. nap) - Cetek & centrifugák / Valencia (Day -1 and 0) - Cetaceans & centrifuges

 

Kedves Olvasók!
Dear Readers,

A június 19-i informatikai krízis után szerencsére késés nélkül érkeztem a napfényes Valenciába szombat reggel. (Igaz, az utolsó pillanatig nem tudtam becsekkolni, mert a Ryanair honlapja is feladta a harcot.)

After the IT crisis on the 19th of June, I was lucky to arrive in sunny Valencia on Saturday morning without any delays (Although, I couldn't check-in until the last minute, because the Ryanair website gave up the fight.)

Spanyolország harmadik legnagyobb városában nagyon jó a tömegközlekedés, ezt már az érkezéskor megtapasztaltam: a metró kijön a repülőtérig így egészen a szállásomig tudtam onnan utazni, ami a Machada megállótól 300 m-re van. Egyébként egy 10 alkalmas jegy, amivel minden járművön lehet utazni, 5 euróba kerül.

Spain's third largest city has a very good public transport system, as I found out on arrival: the metro comes out to the airport so I could travel all the way to my accommodation, which is 300m from the Machada stop. Otherwise, a 10-seat ticket for all vehicles costs €5.

A szállás elfoglalása után elindultam a Ciutat de les Arts, azaz a Művészetek városa felé. Ez volt a tervem az első két napra. Ide gyalog is el lehet jutni a várost átszelő 2 km-es hosszúkás parkon keresztül (arról majd a holnapi blogban, hogy miért ilyen fura alakú), de a 40 fokban ehhez valahogy nem volt kedvem.

After checking into the accommodation, I headed for the Ciutat de les Arts. This was my plan for the first two days. I could get there on foot through the 2 km long elongated park that crosses the city (more on why it's so oddly shaped in tomorrow's blog), but in the 40 degrees I didn't feel like it.

A Ciutat de les Arts sokaknak ismerős lehet, ha rákeresünk Valenciára a Google-ben, ezt dobja ki először a képek között. Maga a komplexum 350 ezer négyzetméteren terül el és 5 épületet foglal magába: egy operát (Palau de les Arts), egy fégömb alakú IMAX mozit (L’Hemisfèric), a Tudományok Múzeumát (Museu de les Ciències) egy lugast (L’Umbrace), ami egy kert és egy szórakozóhely egyben és egy óceanáriumot (L’Oceanogràfic). Szóval egy hatalmas nagy, modern, hófehér monstrum, három buszmegállóval de valahogy mégis szép. A helyiek is szeretik. Engem egy bálnacsontvázra emlékeztet.

Ciutat de les Arts could be familiar to many. If you Google Valencia, it will be the first thing that pops up in the images. The complex itself covers 350.000 square metres and includes 5 buildings: an opera (Palau de les Arts), a hemispherical shaped IMAX cinema (L'Hemisfèric), a Museum of Sciences (Museu de les Ciències), a bower (L'Umbrace) that is a garden and a leisure area in one, and an oceanarium (L’Oceanogràfic). So it's a huge, big, modern, snow-white monstrosity with three bus stops, but somehow beautiful. The locals love it. It reminds me of a huge whale skeleton.

Első utam a Hemisfèricbe vezetett, ahol megnéztem egy filmet a világegyetem keletkezéséről. Lenyűgöző volt, hogy körbevett a vetítővászon, bármerre néztem, mindenhol a filmet láttam. Adtak egy fejhallgatót is, amin angolul narrálták a filmet, de elég zavaró volt, hogy közben a hangszórókból spanyolul dübörgött a szöveg így inkább úgy döntöttem, hogy úgy hallgatom végig az egészet.

My first trip took me to the Hemisfèric, where I watched a film about the formation of the universe. It was amazing to be surrounded by a screen, everywhere I looked I saw the film. They also gave me a headset with the film narrated in English, but it was quite annoying that the speakers were blaring in Spanish, so I decided to listen to the whole thing in Spanish.

Utána jött a természettudományi múzeum, majd vasárnap az Oceànografic. Ezekről beszéljenek inkább a képek. Azért egy vicces sztorit megosztok veletek. Bementem egy szimulátorba, amiről azt ígérték, hogy az űrállomásban lebegés érzését lehet vele átélni. Ezt úgy érik el, hogy bevisznek egy henger alakú modulba, ami forog körbe-körbe, te meg állsz a padlón mozdulatlanul és szédülsz. Valóban elég furcsa érzés volt, próbáltam fél lábon megállni kapaszkodás nélkül, de nem sikerült. Az agyam elhitette velem, hogy nem a terem forog, hanem én és a falak mozdulatlanok. Hát ez tényleg jópofa, gondoltam. Aztán mondta a programvezető, hogy kövessük. Legalábbis erre következtettem a többiek viselkedéséből, ugyanis a spanyoloknak van egy nagy előnyük velem szemben: ők tudnak spanyolul, én meg nem…

Then came the natural history museum, and on Sunday the Oceànografic. Let the pictures tell the story. But I'll share a funny one with you. I went to a simulator that promised to give you the feeling of floating in the Intennational Space Station. They do this by putting you in a cylindrical module that spins around and around, and you stand on the floor motionless and dizzy. It was a really weird feeling, I tried to stand on one leg without holding on, but I couldn't. My brain made me believe that the room wasn't spinning, but me. Well, this was really funny, I thought. Then the program leader told us to follow him. At least that's what I deduced from the behaviour of the others, because the Spaniards have a big advantage over me: they speak Spanish and I don't...

Eljátszották, hogy felvisznek minket egy lifttel a rakéta tetejébe. Aztán kinyitottak két ajtót. Négy ember beküldtek az egyik, négyet a másik ajtón. A parancsnoki modul volt az ajtó mögött, műszerekkel, mindennel. Volt négy ülés, a többiek leültek. Hát akkor én is. Becsatolták magukat. Hát akkor én is. Valami kezdett bűzleni, de nem a hátizsákomban lévő tonhalkonzerv, mert azt a túra elején le kellett adni. Amikor ránk zárták az ajtót és kezdtek visszaszámolni, akkor jöttem rá, hogy hol vagyok: egy G-centrifugában. Mire csúnyákat mondhattam volna elkezdtünk gyorsulni. Nyomódtam bele az ülésbe, azt hittem eltörik a gerincem, közben vízszintbe került a kabin, majd azon is túl, a fejem már lefelé lógott. Ha nem préselődök az ülésbe, biztos kicsúszok és fejre álltam volna. Aztán szimulálták a súlytalanságot. Aztán a visszatérést, amikor megrántja a kabint az ernyő. Majd a landolást. A végén úgy vigyorogtam, mint a vadalma, hogy túléltem. Aki Valenciába jön, ezt okvetlenül próbálja ki, egy élmény volt!

They pretended to take us up in a lift to the top of the rocket. Then they opened two doors. Four people were sent in through one door, four through the other. The command module was behind the door, with instruments, everything. There were four seats, everybody sat down. Well, so did I. They strapped themselves in. Well, me too. Something’s brewing there. When they closed the door on us and started counting down, that's when I realised where I was: in a G-centrifuge. Before I could say anything nasty, we started to speed up. I was pressed into the seat, I thought my spine was going to break, the cabin was level and then beyond, my head was hanging down. If I hadn't squeezed into the seat, I would have slipped and landed on my head. Then they simulated weightlessness. Then the return when the canopy tugs on the cabin. Then the landing. At the end, I was grinning like a loon that I'd survived. If you go to Valencia, definitely try this, it was definitely an experience!