Madeira CsT – Day 02

 Lectori Salutem!

Az angol nyelvű kurzusom Moorea szigetén van (Francia Polinézia, Tahiti szomszédságában), oda csak többszöri átszállással tudtam eljutni, a költséghatékonyság miatt a nem a leggyorsabb lehetőséget választottam a repülési ajánlatok közül. Este elindultam Párizsba és egy hirtelen jött tranzitszálláson megaludtam, a terv az volt, hogy éjszakára meghúzom magam a reptéren, de így legalább ágyban alhattam vagy 6 órát. Reggel irány Párizsból Los Angelesbe egy majd félnapos repüléssel. Az ellátásra nem volt panaszom, a nyelvi felkészülést folytatva, angolul megnéztem a Ridley Scott Napoleonját, majd a Marqeusas szigetekről néztem dokumentumfilmet, de azt már franciául, angol felirattal.

My English language course is on the island of Moorea (French Polynesia, next to Tahiti), I could only get there with several transfers, due to cost effectiveness I chose not the fastest option among the flight offers. I left for Paris in the evening and fell asleep in a sudden transit accommodation, my plan was to spend the night at the airport, but that way I was able to sleep in bed for at least 6 hours. In the morning head from Paris to Los Angeles on a half-day flight. I had no complaints about the catering, continuing my language preparation, I watched Ridley Scott's Napoleon in english, then I watched a documentary about the Marquesas Islands, but in french with english subtitles.

 

A bukott angyalok városában újabb fél napot időztem a következő járatra várva. Bejutni az Egyesült Államokba nem egyszerű. Kell hozzá az ESTA, az átutazási engedély, persze fizetni érte, aztán egy rövid csevej a bevándorlási tiszttel, leginkább az érdekelte, hogy milyen ennivalóm van, van-e nálam hús, nem a vegetáriánusok élharcosa, van egyszerűbb a magyarázat is, hogy nem vihetek be élelmiszert, azt már nem tudhatta, hogy 20 órája elfogyasztottam az utolsó sonkás zsöllyémet. Az ESTA feltétlen szükséges a beutazáshoz. Több körös érdeklődésem volt az Air France-nál és az USA magyarországi nagykövetségénél, mire kiderült, hogy nem elég egyszer megkérni, hiába van retúrjegyem.. Odafelé és visszafelé is ki kell váltanom, de visszafelé csak akkor tudom igényelni, ha a másikkal beutaztam, majd távoztam és törölték. Egyszerű, ugye? A hosszú várakozás után már csak egy alig 9 órás repülés várt rám, és landoltam Tahitin. 

I spent another half day in the city of fallen angels waiting for the next flight. Getting into the United States is not easy. You need ESTA, the transit permit, of course you have to pay for it, then a short chat with the immigration officer, he was mostly interested in what kind of food I have, whether I have meat with me, he is not a fighter of vegetarians, there is also a simpler explanation that I cannot bring food, he couldn't know that I had eaten my last ham sandwich 20 hours ago. ESTA is absolutely necessary for entry. I had several rounds of phonecalls with Air France and the US Embassy in Hungary, before it turned out that it is not enough to ask for it once, even though I have a return ticket. I need to left and it will be deleted. Simple, right? After the long wait, I only had a flight circa 9 hours and I landed in Tahiti.

 

Bejutni a fővárosba, étkezni, várost nézni, megtalálni az újabb szállást, azt gondoltam, hogy gyalog is menni fog, 36 percet írt a navigáció. Hegynek fel, elfogyó házszámok után feladtam, helyi erők segítségét kértem, nem volt adatkapcsolatom, nincs net, merül a telefon, egy játszótéren gyermekeire felügyelő anyukát kérdeztem a megadott címről, de az őt is meglepte, felhívta a szállásadómat, aki értem jött. A szállás nagyon jó volt, nagyon kedves volt Rosa, aki egykor szintén tanárnő volt. Trópusi gyümölcsökkel kínált, nagyobb része a saját kertjéből származott. A megfáradt vándor végre pihenhetett.

To get to the capital, eat, explore the city, find my accommodation, I thought I can reach on foot, the navigation said 36 minutes walk. It was uphill, I gave up after running out of house numbers, I asked for help from local forces, I had no data connection, no internet, the phone was drowning, I asked a mother supervising her children at a playground about the given address, but she was also surprised, she called my landlady, who came to pick me up. The accommodation was very good, Rosa, who was once also a teacher, was very kind. She offered tropical fruits, most of which came from his own garden. The tired wanderer could finally rest.