Prága 3. nap - VE

 Prága – 3. nap

Ma egy kicsit álmosan indult a napom, azt hittem, elkések a csoportból. Kiderült, hogy még túl korán is értem oda, bár inkább arról van szó, hogy a fél csoport utolsó percben esett be. Hiába, van annak is előnye, ha a csoport jó része mediterrán országból érkezik…

Először végig néztük a tegnapi feladatok beküldött megoldásait (fényképek és videók), megkaptuk a pontjainkat, a csoportunk megnyerte a versenyt.

Ma megtanultuk, hogy a Gooschase-ben hogyan kell feladatot készíteni. Ez szerintem egy roppant élvezetes játék, bármilyen tantárgy esetében jól használható csoportmunkára.

Gyakran kapunk csoportban elvégzendő feladatokat, s a csoportok kialakításához egy nagyon jó ötletet kaptam. Kisebb kombinációs lehetőséggel már én is alkalmaztam, de nagyon tetszik, hogy egy kártya kiosztásával pillanatokon belül át lehet rendezni a csoportokat akár ötféleképpen is.

Megtanultunk gyorsan QR-kódot gyártani is, mert éppen szükség volt rá. A mai új tananyag az UDL, vagyis a Universal Design Learning volt, ami nem került túl közel a szívemhez. Nem érzem, hogy pl. a másodfokú egyenletek megoldásánál bárhogy is tudnám alkalmazni, no de biztos van olyan tantárgy, aminél lehet.

Délután pihentem egy kicsit, majd estefelé bementem az óvárosba. Iszonyú nagy volt még mindig a tömeg, ez most inkább zavart. Szegény Svejkről annyi bőrt húznak le, amennyit csak lehet, sőt… Szóval kerestem egy helyet, ahol lehet vacsorázni, majd hazavillamosoztam. Közben sikerült néhány szép képet lőni.

 

 





Prague - Day 3

My day started a bit sleepy today, I thought I was late for the group. It turned out that I got there too early, it's more that half the group dropped in at the last minute. In vain, there is also an advantage if a large part of the group comes from a Mediterranean country...

First, we went through the solutions submitted for yesterday's tasks (photos and videos), we received our points, and our group won the competition.

Today we learned how to create a task in Gooschase. I think this is a very enjoyable game, it can be used for group work in all subjects.


We are often given tasks to be completed in groups, and I got a very good idea for the formation of the groups. I have already used it with a smaller combination option, but I really like that by handing out a card, you can rearrange the groups in up to five ways within seconds.

We also quickly learned to produce a QR code, because it was needed. Today's new curriculum was UDL, i.e. Universal Design Learning, which was not too close to my heart. I don't feel that e.g. I could use it in solving quadratic equations in any way, but surely there is a subject where it can be used.

I rested a bit in the afternoon, then went into the old town in the evening. The crowd was still very large, which bothered me more now. Poor Svejk is being stripped of as much skin as possible, in fact... So I looked for a place to have dinner and then took the tram home. In the meantime, I managed to take some nice pictures.

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Madeira CsT – Day 02

Izland 0- 1 nap

Madeira CsT – Day 01